A darus autómentés legfontosabb tényezője maga a daru, amelynek számos előnye van a hagyományos, rámpás autómentőkhöz képest. Ilyen például a szűk helyeken történő mentés, amikor nincs elegendő hely az autó felvontatásához, vagy a felborult autók mentése.
Darus autómentőt azonban nem csak az ilyen helyzetekben érdemes hívni, hiszen más alkalmakkor is jobb lehet, mint egy rámpás autószállító. Ilyen például a kényes járművek, mint például az értékes veteránautók szállítása, amelyeknél a lehető legtöbb veszélyforrást ki kell küszöbölni az épségük megőrzése érdekében, hiszen bármilyen sérülést szenvednek el, az sok millió forintos kárt okoz, és előfordulhat, hogy a javításuk már nem is lehetséges. Ezek az autók akár muzeális értéket is képviselhetnek, ezért a biztonság megteremtése az esetükben elsődleges feladat.
Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a szállítandó járműnek nincs kereke, vagyis nem lehet csak úgy felvontatni egy rámpán. Ilyen lehet például egy hajó, vagy motorcsónak, amelynek szállításához az egyik legmegfelelőbb eszköz egy darus autómentő, ami sérülés nélkül emelheti fel a hajót, és ha szükséges, akár vízre is képes azt tenni.
Természetesen nem csak járműveket lehet szállítani a darus autómentő segítségével, hanem bármilyen egyéb, nagy méretű tárgyat, amit rögzíteni lehet a platón. Elég csak egy páncélszekrényre, vagy bármilyen súlyosabb tárgyra gondolni – a darus autómentő mindegyikkel megbirkózik.
Bármilyen feladatra is keres darus autómentőt, keressen fel bizalommal! A nevem Bánfai Zoltán, és kedvező áron vállalom a darus autómentést a nap 24 órájában, Budapesten és vonzáskörzetében, az ország más tájain és akár külföldön is. Járművem korszerű és rendszeresen karbantartott, vagyis bármi is a feladat, Ön rövid időn belül számíthat a segítségemre. Ha felkeltettem az érdeklődését darus autómentési szolgáltatásom iránt, látogasson el a honlapomra a www.banfai-automentes.hu címen, és olvasson bővebben tevékenységemről és áraimról!
Ha darus autómentésre lenne szüksége, vegye fel velem a kapcsolatot a +36-70-4233-334-es és a +36-20-944-2496-es telefonszámaim egyikén, illetve a b.automento@freemail.hu e-mail címemen!