Már kinézte új bútorait, melyekkel szeretné berendezni otthonát, de még nem tudja, hogyan oldja meg a bútorszállítást? Annak érdekében, hogy a kiválasztott elemek semmiképp ne sérüljenek sem a bútorszállítás, sem pedig az elhelyezésük során, érdemes profi költöztető cégre bíznia a feladatot, akik a bútorszállítást is felkészülten vállalják.

Életünk során számos alkalommal kerülhet sor bútorszállításra. Költözés esetén, felújítás során, ha csak egyszerű cseréről van szó, és saját tulajdonunk eladásakor is hosszadalmas procedúrák várhatnak ránk, ha nem gondoljuk át alaposan ennek a megoldását. Előfordulhat, hogy nem rendelkezünk megfelelő méretű járművel, vagy nincs elég ember, akik segítenének bennünket. Ilyenkor legjobb, ha ezen a területen is tapasztalattal rendelkező, költöztetéssel foglalkozó céget bízunk meg. A bútorok megfelelő előkészítése nagy figyelmet igényel, hiszen gondos, praktikus csomagolással nem csak a sérüléseket akadályozhatjuk meg, hanem sokkal könnyebben kézbe vehetőek. Gyakorlattal rendelkező, minden tekintetben felkészült költöztetést vállaló szolgáltatóra bízva a bútorszállítást biztos, hogy kifogástalan módon kerülhetnek helyükre a berendezések.

Éjjel-nappal rendelkezésére állunk a 12-es Teher Bt. munkatársaiként! Komplett költöztetés és új használati tárgyai vásárlásakor vagy a meglévők eladásakor, bútorszállítás esetén is örömmel vagyunk segítségére. Egyéni szempontjait figyelembe véve, a legmegfelelőbb időben, sérülésmentesen és gördülékeny munkavégzéssel látjuk el a ránk bízott, bútorszállítást igénylő feladatok mindegyikét. Tudjon meg többet cégünkről, és tevékenységi körünkről a www.12-esteher.hu internetes oldalunkon!

Érjen célba minden egyes kiválasztott bútora, amikor Ön szeretné! Vegye igénybe felkészült szakembergárdánk segítségét, és oldja meg a bútorszállítást könnyedén, biztonságosan! Bármilyen kérdése merül fel, keressen minket bizalommal a 06-454-6002-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk a 12esteher@gmail.com e-mail címünkre!